ÚJÉVI KÖNNYCSEPPEK....
Elérkezett a szilveszter napja.
Késő délután, mint mindenki más, Testvéreim is készülődtek szórakozni. Ki otthonában, ki baráti körben tervezte, és töltötte el „önfeledt” szórakozással az éjszakát.
Mindenki tervezte, hogy önfeledten kapcsolódik ki………tervezte!
Késő délután, megcsörrent a telefonom………a jó kívánságokhoz még korán volt! Tatabányai Jobbik alapszervezettől érkezett hívás…….
Bajban van egy idős házaspár!
Egy-két napja, élelem hiányában vannak.
Szégyellték, de megtették azt, amit sok hasonló embertársuk, sok hasonló körülmény közt élő család nem……segítséget kértek!
Tudtok-e segíteni? – hangzott el az a kérdés.
Természetesen mindent megteszünk, – volt a válasz – de a pillanatnyi lehetőségek nem biztos, hogy lehetővé teszik az azonnali intézkedést, holnap reggel biztosan megyünk.
Ebben maradtunk...
Eddig tartott az önfeledt kikapcsolódás a Testvérek számára……..
Körtelefon…..segítség kell!
Van! Lesz!
Bolt nincs…. nem lesz…. ami van, ami nélkülözhető, az éjszaka és a reggel folyamán összegyűlt.
Reggel van, 9 óra, elindulunk.
Úti cél, Nyergesújfalu. Minden csendes, mindenki pihen. Forgalom nincs, hamar megérkezünk. Megvan a lépcsőház, kaputelefon, csengetünk…
Bátortalan női hang: - Tessék!
- A Turul Testvériség Mozgalom tagjai vagyunk, segítséget hoztunk.
Pattan a zár, mehetünk.
Idős néni nyit ajtót, betessékel minket. Látva a táskát, amit viszünk, már könnybe lábad a szeme.
Kiraktuk az asztalra …
- Csak ennyit sikerült… hirtelen.- Mondtuk.
Sírásban tör ki, elcsukló hangon hálálkodik, köszöni. Ilyenkor nehéz bármit is mondani……
A néninek is, és élettársának is 21.000 Ft– 21.000 Ft a havi rokkantsági segélye. Már minden tartalék, ami volt, elfogyott. Végső elkeseredettségükben kértek segítséget. Ahogy mondta, láttuk hogy szégyenli.
Nyugtattuk, jól tette! Tenni bármit is, csak azokért lehet, akik segítséget kérnek. Sokan élnek hasonló helyzetben, de addig, amíg nem vállalják a segítségkérés „kellemetlen” pillanatait, addig nincs, ki segítő kezet nyújtson feléjük.
Elköszönünk. Búcsúzásként megígérjük, amit lehet, megteszünk. Hozunk még segítséget.
Indulunk haza.
Szótlanul, gondolatainkba mélyedve.
Új év, új lehetőségek, jobban élünk, jobban teljesítünk………
Közben sokan, a megélhetésük végső szélén egyensúlyoznak.
Eszünkbe jut……..”Amit az év első napján teszel, azt teszed majd egész évben! „
Egész évben?
Nem szeretnénk!
Nem azért, mert nem akarunk, vagy nem szeretnénk segíteni, hanem azért, mert nem lehet!
Lehetetlen!
Az egyre növekvő számban lévő rászoruló családnak, nem futja az erőnkből megfelelő segítséget nyújtani. Úgy gondoljuk, ez nem a Mi feladatunk kellene hogy legyen! De azt is tudjuk, hogy akinek ez a felelősség nyomja a vállát, nem igazán foglalkozik érdemben vele.
Mi eddig is, ezután is megteszünk mindent, amit erőnk és lehetőségeink megengednek.
Ma, boldog újévet kívántunk egy családnak. Tudjuk, ez csak egy csepp abban a hatalmas tengerben, amit szegénységnek hívnak.
Ez a csepp nem látszik, de ha mindenki, aki megteheti, egy cseppel hozzájárul, akkor talán……
Mi bízunk benne, és hiszünk benne, mert ezek nélkül nem lehet összefogást, és hathatós segítséget létrehozni!
Kívánok mindenkinek, Testvéreim nevében is: Boldogabb Új Évet!
Nagy Dénes főkapitány
