HAGYOMÁNYŐRZŐ CSALÁDI NAP….
Adjon az Isten!
Itt a nyár……HURRÁ!!!!
Vagy mégsem mindenki örül neki?
A gyerekek biztosan örülnek, mert szünidő van! És a szülök?
Nagy többségére plusz teher nehezedik ilyenkor. Nincs iskolai tízórai, ebéd, és itt vannak a szezon plusz kiadásai, a fagylalt, a jégkása stb.
Valahogy segíteni kell!!!!!!
A Mozgalom, Komárom-Esztergom megyei egységével gondoltunk egy merészet.
Hagyományőrző Családi napot szervezünk egy település lakóinak.
Az ötlet és a megvalósulás közt vannak bizonyos ürességek, amit ki kellet tölteni. Mi „csak” egy Mozgalom vagyunk, a lehetőségeink végesek.
De jött a segítség! A település vállalkozóinak nagy többsége jó ötletnek tartotta és támogatásáról biztosított minket.
Beindult a gépezet, szépen szerveződött minden.
Rendezvény napja.
Már reggel kint voltunk a helyszínen, építettük az akadálypályát, pakoltuk a ruhákat…..
Megérkezett az édességárus, az íjászok és egy kürtöskalács árus is.
A meghirdetett időpontra minden készen volt, indulhatott a nap.
Érkeztek a családok, jöttek a gyerekek.
Voltak, akik ruhákat kerestek, de voltak olyanok is, akik egyből a programok sűrűjébe vetették magukat.
Az íjászatnak nagy sikere volt, és nem csak a gyermekek körében.
Az akadálypályán is volt mindig vállalkozó szellemű gyermek, és az ügyességi játékok is felkeltették többek az érdeklődéstét.
Ekkor jött a motiváció!
Ha a gyerekek kipróbálnak a programokból valamit, netalán többször is, akkor bónnal díjaztuk őket.
A bónt, fagyi+jégkása, illetve vattacukorra lehetett beváltani! Ez, hatalmas motivációnak bizonyult a nap folyamán, és villámgyorsan híre ment…..
Aki levegőn van, ugrál és szaladgál, előbb-utóbb szomjas lesz és megéhezik…….
A büfében mindenki olthatta a szomját, és az étteremtől is megérkezett az ebéd. A gulyáslevesnek is sikere volt, a pékségektől kapott friss kenyérrel.
Ebéd utáni kis „sziesztát" követően, folytak tovább a programok, amit versennyel tudtunk tetézni.
Fődíjakat is megmutattuk a gyerekeknek a verseny meghirdetésekor, amelyek focilabdák voltak, melyeket egy helyi lakos ajánlott fel.
A labdák láttán felcsigázódtak a kedélyek, volt jelentkező bőven……….
A két korosztályra felosztott gyerekek feladata volt, időre, egyszer íjjal céltáblába találni – futás után - akadálypálya teljesítése – ismét futás után – célba dobás - futás a célig.
Persze, hagytunk időt, a gyakorlásra.
A verseny hihetetlen buzdítással és igyekezettel zajlott le. A két győztes nagy örömmel és büszkén vette át a díját, de a többi résztvevőt is díjaztuk, további bónok kiosztásával.
Úgy gondolom, úgy gondoljuk, hogy sikeres napot tudhatunk magunk mögött.
A sok csillogó gyermek szempár, és a szülök hálás tekintete, feledtette a szervezés nehézségeit és a nap fáradalmait.
Ehhez a csodálatos naphoz kellettek azok a támogatók is, akik mellénk álltak és segítséget nyújtottak!
Ezúton is köszönjük nekik, mind magunk, mint a résztvevő családok és gyermekek nevében!
Köszönetünket fejezzük ki továbbá:
A Tokodaltárói Önkormányzatnak és a Bányász Művelődési Ház vezetőjének, hogy a rendezvényre a területet rendelkezésünkre bocsátották.
A Dorogi Rendőrkapitányságnak, hogy fokozott jelenlétükkel biztosították a rendezvény zavartalanságát.
Szebb jövőt!
Nagy Dénes
T.T.M.
főparancsnok