EGYEDÜL A BAJBAN!!
Adjon az Isten!
Az elmúlt napokban segítségkérés érkezett a Turul Testvériség Mozgalom Komárom-Esztergom megyei egységéhez.
Információgyűjtést és telefonos egyeztetést követően világossá vált számunkra az, hogy az érintett hölgy, más „csapatnak” a tagja, és párt kötődése is van.
Megtudtuk, ezekhez már több alkalommal fordult segítségért, de még csak választ sem kapott.
Azt is megtudhattuk, hogy kisgyermek van kitéve a mindennapok megélhetési problémáinak és egyéb más veszélyeknek.
Ahol a problémák mértéke ennyire magas, ott nem lehet és nem szabad mérlegelni!
Az „övéi” cserbenhagyták, de mi úgy éreztük, haladéktalanul segítenünk kell!
Ma reggel, meglepetésként tájékoztattuk a hölgyet arról, hogy hamarosan érkezünk.
Erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten tudtunk összeállítani egy kisebb segélycsomagot, melyet Csilla meghatódva vett át. A beszélgetés és ismerkedés után, egy rögtönzött favágással járultunk hozzá az otthon melegéhez.
Egy finom és forró kávé elfogyasztása után indulnunk kellet, hiszen szakadt a hó.
Azt, hogy segíteni tudtunk egy kétségbeesett szülőnek és egy kislánynak, nagymértékben a Testvéreink hozzátartozóinak, Családjainak köszönhetjük. Természetesen, ugyanez a köszönet illet meg minden Támogatónkat és szimpatizánsunkat is!
Szebb jövőt!
T.T.M.
Sajtóközpont